A SingleCross-ról dióhéjban

...kapcsolatban Istennel - kapcsolatban Egymással...

Felekezetközi alkalmak egyedülállók részére


A 2017-ben indult SingleCross felekezetközi szolgálat alkalmai sok gyümölcsöt teremtek az elmúlt 7 év során. Az eddig általunk szervezett 34 rendezvényen 1400 résztvevőt regisztráltunk, akik közül többen rendszeresen is részt vettek alkalmainkon.


CÉLUNK, hogy egészséges keresztény családok jöhessenek létre, melyek stabil tartóoszlopok lehetnek a mai társadalmunkban. Barátságok, párkapcsolatok, eljegyzések és házasságok is alakultak alkalmaink során, sőt, kisbabák is születtek a SingleCross-os ismeretségek gyümölcseként.


KÜLDETÉSÜNK, hogy az egyedülálló testvérek hiteles, bibliai értékrendre épülő megtartó közösségben épülhessenek, Isten útján maradjanak a néha reménytelennek tűnő helyzetekben is, találkozzanak hasonló élethelyzetben lévő testvérekkel, megoszthassák egymás terheit,  készüljenek fel a párválasztásra, házasságra, hasznosan tudják kihasználni a várakozás időszakát illetve még közelebb kerülhessenek Istenhez.

A rendezvény ugyanakkor fórumot kíván teremteni kapcsolatok épülésére, egymásra találásra is, így nagy öröm és bizonyság, amikor Isten ezen a területen is munkálkodik. Eddigi résztvevőink 30-40%-a már párra talált, jegyességben vagy házasságban él, sokaknak született már egy vagy több gyermeke is. Vannak, akik a SingleCross-on találtak egymásra, vannak akik egy-egy alkalom után - a SingleCross-on kívül.


ELŐADÓINK különböző gyülekezetekből érkeznek, bátorító, buzdító üzeneteiket azok számára is elérhetővé tesszük, akik nem tudnak jelen lenni élőben a rendezvényeinken.


RÉSZTVEVŐINK eddig több száz gyülekezetből és közösségből érkeztek. Alkalmaink felekezetköziek, így nyitottak minden egyedülálló testvérünk számára.


Hálásak vagyunk a szolgálóknak és a résztvevőknek, akik bizalmukkal eddig is megtiszteltek bennünket.


SZOLGÁLATUNK fenntartásához és kiterjesztéséhez egy TÁMOGATÓI KÖRT szeretnénk kialakítani. Ehhez legalább 50-100 rendszeres havi támogatóra lenne szükségünk, akik kisebb vagy nagyobb - lehetőleg rendszeres - összeggel hozzájárulnak a szolgálat működéséhez. A támogatói körről bővebben ITT tájékozódhatsz.


Szeretettel várunk alkalmainkon! Isten áldását kívánjuk!


a SingleCross csapata


„Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” 

(1 Móz 2,18)

FONTOS!!!

A SingleCross alkalmain való jelentkezői részvétel VEZETŐI AJÁNLÁS-hoz kötött.Az alkalmakon kizárólag:
- a jelentkezései feltételeknek megfelelő résztvevők, illetve
- a szervezők által meghívott szolgáló vehet részt.
A szervezőknek joguk van jelentkezést elutasítani a rendezvény érdekében.Lemondásokat a szabályzat szerint tudjuk kezelni!(Programváltozás jogát fenntartjuk!)